Civilek tanácskoztak Horpácson

Horpács. A rétsági kistérségben 18 civil szervezet működik. Ahogy Bornemissza Sándorné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei kistérségi felelőse mondta: negyedévenként találkoznak, tanácskoznak közös dolgaikról és jókat kirándulnak, élményeket gyűjtenek. Minden ilyen összejövetel közelebb hozza egymáshoz a szervezeteket, a tagokat, erősödnek a közösségek.
Korábban már jártak Hollókőn, legutóbb pedig Horpácson találkoztak. A településről, múltjáról és jelenéről Molnár Zoltán polgár mester adott tájékoztatást. Beszélt legismertebb lakójáról, Mikszáth Kálmánról, aki itt vásárolt birtokot. A település ápolja a nagy palóc emlékét, múzeuma van és utca is őrzi a nevét. A tevékeny emberek büszkeségével beszélt a jelenről is. Aszfaltos az út, térfigyelő kamera működik és játszóteret kaptak a gyerekek. Mondanivalóját azzal zárta: minden megvan, ami a község életéhez szükséges. A településen nyugdíjas szervezet is működik, több mint 30 taggal.
Ezt követően Fekete Lászlóné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének és Szendrői György, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségének elnökei a szervezeteikben folyó, sokoldalú munkáról beszéltek. Külön tájékoztató hangzott el az idősek világnapja megyei rendezvényéről és arról, hogy a civil törvény milyen hatással lehet a civil szervezetek tevékenységére.
Arnóczki Mihály, a rétsági kistérséget képviseli a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének elnökségében. Azt hangsúlyozta, még van lehetőség a civil szervezetek számának növelésére, hiszen a térségben 25 települést számolnak. Felvetette a térségi idősügyi tanács létrehozását is, mint az idős emberek érdekvédelmének fontos fórumát. A tájékoztatókat követő véleménycseréken szó esett a szervezetekben folyó önkéntes munkáról, a rászorulók támogatásáról. Nógrád községben a Napraforgó egyesület asszonyai zöldséget, gyümölcsöt raknak el a téli napokra. A fölösleget a Nagycsaládosok Országos Szövetségén keresztül eljuttatják a rászorulóknak. A segítő programhoz más civil szervezet is csatlakozott.
A beszélgetés során többen is szóvá tették, a civil törvény készítőinek számolniuk kell azzal, hogy a civilek tevékenysége hasznos a településeknek és az országnak is. Nem lehet lemondani róluk. Ám a talpon maradásért tenniük kell a civileknek is. Azokhoz a szervezetekhez, amelyek biztonsággal állnak a lábukon, önállóságukat megtartva csatlakozzanak a gyengébbek. A közös tevékenység hasznosabb lehet.
A tanácskozás résztvevői sétát tettek a településen, megtekintették a Mikszáth múzeumot. Ebéd után pedig tovább folytatódott a beszélgetés a közösségek életéről.