A Közösségi Házban Közösségként program célja: a pécsi Nevelők Háza Egyesület által működtetett közösségi színtér (Civil Közösségek Háza) és a hozzá kapcsolódó informális, formális közösségek kapcsolatának elemzése , az együttműködésük erősítése.
A csoport tagjai május 13-14-én 15 mélyinterjút készítettek a ház közösségeinek vezetőivel, amelyek között voltak bejegyezett civil szervezetek, többek között a Városvédő és Városszépítő Egyesület, a Pécsi Magyar – Spanyol Társaság és informális közösségek is.
Ezen csoportok tevékenysége a ház szakmai munkájába szervesen beépül, ilyenek többek között: a Baranya Folt, az Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti Műhelye, a Gitárklub, az Énekvarázs. A kutató csoport tagjai – az interjúk elkészítése mellett – ismerkedtek a civil ház életével is, amely igen gazdag és rendkívül változatos, többek között május 13-án találkozott a város újonnan megválasztott polgármestere a civil szervezetek vezetőivel az intézményben. A zsúfolásig megtelt teremben izgalmas párbeszéd folyt a civil és önkormányzati együttműködés lehetőségeiről, a város fejlesztési programjairól és a közélet aktuális kérdéseiről.
A program folytatásaként a nyár folyamán , a szakmai összegző munka eredményeképpen , elkészül az interjúk , értékelése, a meglévő dokumentumok elemezése. Szeptember – október hónapban a műhely tagjai visszacsatolják a kutatási folyamat eredményét a megkérdezetteknek, az intézmény és a kiscsoportok vezetőinek egy fórum keretében.
Ezt követően – a jelenlévők közös gondolkodásának eredményeképpen – készülhet el az a cselekvési program, amely meghatározhatja a jövőbeni együttműködés irányait.
államvizsga tétel-segítség
Egy kis segítséget szeretnék kérni Tőletek! A ProHáló legelső pécsi ülésén mi is bennt voltunk 3-an, ott töltöttük a gyakorlatunkat. Nem tudom, hogy emlékeztek e ránk. Most államvizsgázunk és van egy tételünk, amibe belepasszolna a tavasszal elkezdett projekt. Ildikónál már jártam bennt, és ami náluk elérhető ezzel kapcsolatban mindent átküldött, de azt mondta, hogy a mostani fejleményekről, alakuló eredményekről nem tudnak semmit. Tudom, hogy még nem alakult ki a végleges eredmény, csak annyit szeretnénk megtudni, hogy mégis milyen irányba mozog ez az egész. Sajnos email címet nem találtam , ezért írok ide.
Előre is köszönöm a segítséget!
Bogyó Orsi
bogyorsi@gmail.com
Kedves Orsi! Magdi válaszol
Kedves Orsi! Magdi válaszol Neked külön e-mailban. Köszönjük a munkánk iránti érdeklődéseteket!